BARANYA
FEJÉR
GYMS
HEVES
KOMÁROM-E.
NÓGRÁD
VESZPRÉM

Baranya megye

 

A MECSEKI SZÉNBÁNYÁSZAT

 A mecseki szénmedence mintegy 350 km2 területű, ebből 60-70 km2 területen a külszíntől 1100 méter mélységig találtak iparilag hasznosítható kőszénvagyont. Mintegy 15 km2 területen a széntelepek a külszínig is „kibújnak”.

A széntelepek felépítése bonyolult (gyűrvetört tektonika, telepdőlés, széntelepek változó vastagsága, nagy metángáz-tartalom stb.) volt.

A bányászat által érintett területek: 

Pécsi bányaterület

A mecseki szénmedence 1750 óta folyamatosan bányászott területe melyből 90 akna (táró) telepítésével a mecseki medence termelésének közel 60%-át termelték ki.

Részterületei:

Pécsbánya
A medence legrégebben, több mint 250 éve művelt területe, ahol 35 akna működött, ezekkel a szénvagyont 600 m mélységig termelték. Legjelentősebb aknái: az 1853-ban létesült András akna és az 1927-ben befejezett Széchenyi akna.

Szabolcsbánya
Intenzív művelését a pécsbányainál száz évvel később, 1850 táján kezdték és 1988-ban fejezték be. Műveléshez 22 aknát mélyítettek, ezekkel 500 m mélységig 40 Mt szenet termeltek.
Legfontosabb aknái: az 1851-ben létesült Ferenc József (később Béke) akna és az 1925-ben üzembe helyezett István akna.

Vasasbánya
A területén 200 éven át folyt a szénbányászat, ennek során 33 akna 500 m mélységig több mint 31 Mt szenet termelt. Legfontosabb létesítménye az 1869-ben létesült Thommen (később Petőfi Nyugati) akna.

Komlói bányaterület

 A komlói bányaterület művelése „csak” 100 éves volt, ezalatt 30 akna segítségével a mecseki széntermelés 35%-át termelték ki, döntően az 1950-2000 évek között.
A bányaterület legfontosabb létesítményei: Kossuth I.-II., Zobák aknák, Altáró.

 Északi bányaterület

A kétszáz éven át, kis intenzitással művelt észak-mecseki bányaterületen 96 aknát ismerünk, ipari méretekben a szászvári és nagymányoki bányákból folyt a termelés.

A mecseki széntermelés 70%-a az 1950-2000 évi időszakból származik.

A mecseki fejlesztési ciklusok fő jellemzői

A ciklus
jellemző
adatai

Kéreg

Kismélységű

Közepes
mélységű

Komlói
mély

Külfejtéses

bányászat

Időtartam

1750-1850

1851-1920

1921-1990

1945-2000

1955-2004

Művelés
mélysége

0-50

50-300

200-500

300-650

0-150

Termelő
aknák
(db)

53

16

8

8

6

Átlagos
termelés
(Mt/év)

0,01-0,04

0,4-0,5

0,9-1,0

1,3

0,4

Létszám
(fő)

100-200

3500

5200

4800

300

 

Röviden az egyes termelési rendszerekről

Kéregbányászat
A mecseki szénbányászat első száz évében a széntermelés főként a pécsbányai és vasasi kibúvásokon folyt, de megkezdődött a szabolcsi és az északi területek művelése is. Jellemző technológia a táróművelés és az 50-m-nél kisebb mélységű aknák lójárgánnyal, a bányákban kézi módszerekkel. A széntermelést kis intenzitással 50-60, időszakosan működő bányában végezték. Berks Péter (aki Bécsben 1770-ben született és 1845-ben Pécset hunyt el) bányamérnök, kincstári bányaigazgató volt a mecseki szénbányászat nagy tudású  úttörője, akinek irányításával Vasason volt az ország legmagasabb színvonalon működő kőszénbányája. A becslések szerint ebben a ciklusban 2-3 millió tonnát termeltek ki.

Kismélységű bányászat
Ez az időszak a bécsi székhelyű Első Dunagőzhajózási Társaság (DGT) bányabirodalmának első hetven évét valamint az Északi és Komlói bányaterület kitermelésének megkezdését foglalja magába. 1853-ban megnyitották az András aknát , majd később a Ferenc József aknát. 1857-re elkészült a Pécsbánya-Mohács vasútvonal, ami lehetővé tette a dunai szállítást is.
A DGT 70 év alatt 31 Mt szenet termelt. A 300 m-ig feltárt szénvagyon elfogyott és ezért új termelési rendszer kialakítása vált szükségessé.

 Közepes mélységű bányászat
Ezen fejlődési ciklusban a termeléshez Komlón egy (Új akna), Pécsett a Jícinsky terv szerint két új (Széchenyi- és Szent István akna), egy rekonstruált (Thommen) szállítóakna és Pécsújhegyen új kiszolgáló központ (szénelőkészítő, 20 MW erőmű, brikettgyár, főműhely) létesült. Fennállása alatt a ciklus termelése elérte a 80 Mt-t.

 Komlói mélybányászat
A komlói mélybányászat megvalósítását a második világháborút követő nagyarányú iparosítás szénigényének kielégítése teremtette meg. A program keretében 1948-1962 között több új akna létesült. A komlói termelés igen sikeres volt, az 50 év alatt 63 Mt kőszén kitermelésére került sor, és itt volt az ország legmélyebb termelő bányája (Zobák).

 Külfejtéses bányászat
A termelési kapacitások kiegészítésére 1955-2000 között öt sikeres külfejtést telepítettek

 A MECSEKI URÁNÉRC BÁNYÁSZAT

Hazánkban uránérc előfordulás a Mecsek hegység nyugati részén, Pécs városától néhány kilométerre Nyugatra található.

A homokköves típusba sorolt mecseki uránérc lelőhely kontinentális permi képződményekbe települt. A mecseki típusú permi képződmények jelenleg 70 kilométer hosszúságban ismertek, felszíni feltárásokból és mélyfúrásokból a Ny-Mecsektől É-ra, a Ny-i Mecsekben és kelet felé a Mórágyi hegységtől délre.

A kutatások 1953 júliusában kezdődtek.

A hazai uránipar működése ideje alatt (1997-ig ) közel 21 000 tonna fémuránt állítottak elő, 1200 kilométer vágatot hajtottak és közel 50 millió tonna kőzetet termeltek ki.
Az uránérc kutatásában és termelésében 1956-ban 1997 fő dolgozott, a maximális létszám 1969-ben 8165 fő volt.

A bányaberuházással egyidejűleg még 1955-ben döntött a Minisztertanács egy 20 000 lakosú városrész és Kővágószöllösön egy készenléti lakótelep felépítéséről.

A Kormány 2005/1997 (IV. 3) sz. határozatával döntött az uránérc-bányászat 1997. december 31-ei megszüntetéséről. A bányabezárási és rekultivációs munkák 1998. január 1-jén kezdődtek meg.

 

 Baranya megye