Az első feljegyzés dátuma 1753, amikor fölfedezték az erdőségekben rejtőzködő, jó minőségű szenet. A szájhagyomány szerint Rimbacher Pál birkapásztor figyelt fel – tűzrakása következményeként – a „nagy fekete, izzó kődarabokra”. Jelentése nyomán a soproni polgármester bizottsággal vizsgáltatta meg a jelenséget.

Hat év múlva – 1759-ben – az akkor Fenyvesvölgyként ismert területen nyitották meg Magyarország első szénbányáját. Ennek hírére zömében osztrák és német nemzetiségű családok telepedtek le a szép völgyben, és kötöttek munkaszerződést a szénvagyon tulajdonosaival. A bányát kiszolgáló épületek mellett hamarosan felépültek a szegényes bányászlakások is. Az anyakönyvekben eddig „a soproni erdőben” (in silvis Soproniensis) megjelöléssel szereplő területet a németül beszélő bányászok nevezték „égett hegy”-nek (Brennender Berg).

Brennbergbányán a termelést 1951. január 18-án kelt intézkedés miatt politikai, műszaki és gazdasági indokok alapján befejezték és a bányászokat Oroszlányra és Várpalotára irányították.

Az utolsó bányamunkások 1953 januárjában költöztek el. Ők a megelőző év őszétől a leszerelést végezték. Aztán 1956 novemberében öt napon át ismét folyt a termelés, de aztán „végleges” döntés született. Becher Nándor érzelemgazdag helytörténeti könyvében az alábbiakat írja a megszüntetés hatásairól: „Sajnos, 1959 decemberében véglegesen és örökre leállítják a brennbergi bányát. Amit kétszáz év alatt az itt dolgozók építettek, azt 1952-ben és 1959-ben lelkiismeret-furdalás nélkül szétrombolták. Így szűnt meg egy kétszázéves bányakultúra. Az élet szűnt meg Brennbergbányán, a sportkör, a híres dalárda, a 35 tagú bányász fúvószenekarral együtt. Egyik család a másik után költözött el. Igaz, nyugdíjazásuk után egyesek visszatértek az elcsendesedett településre, ahol most nagyon sok fejlesztenivaló lenne...”

A városban található Szent Borbála szobrot 1850-ben a brennbergi szénbányászat 100 éves évfordulójára vette Henrik Drasche, az akkori bányabérlő, a település részére és a mai evangélikus harangláb alatt állítatta fel. Vajk Artur, volt bányaigazgató 1923-ban átállíttatta mai helyére, a Tóbüfé melletti dombra. A Brennbergi Kulturális Egyesület 1995-ben restauráltatta.